IMG_1621.jpg

Csapataink eredményei – 2024. február 19-től 25-ig:

 2024. február 26.
 944
Felnőtt(’01-) 7.felkészülési mérkőzés - 2024.02.24.

Felnőtt(’01-) 7.felkészülési mérkőzés - 2024.02.24. 11:00 óra
Diósjenő, Kossuth L.u.44./b., Horváth Pál Sportcentrum - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Diósjenő SE (megyei I. oszt.) - Budai FC 2-5 (1-3)

G: Brandner (2), Jánk (2), Gálhidy

Monori - Jakab, Joó, Schuszter – Horváth D., Bereczki – Kovács Má., Hegedűs, Gálhidy, Jánk, Brandner
Cs: Lunczner, Nagy T., Kuti, Módos M.

Mérkőzéselemzés: Nógrád megyei bajnokság I. osztályában szereplő Diósjenőhöz látogattunk utolsó felkészülési
mérkőzésünkre, ahol remek környezetben játszhattunk.

A hazaiak nagyon visszaálltak, a hatalmas méretű pályán szervezetten védekeztek, nem volt könnyű a vonalak közé és mögé bejutni. Jánk
egy szöglet után a megfelelő helyre érkezett, és csúsztatott a hosszúba, így viszonylag korán előnybe kerültünk, ami egy kicsit kimozgatta a
diósjenőieket saját térfelükről, feljebb merészkedtek, valamivel több területünk lett így szervezni a támadásainkat. Brandner egy hatalmas
góllal növelte előnyünket, majd ismét ő talált a hosszúba 16-ról. A félidő végére egy szerencsés (számunkra szerencsétlen) akció végén

Monorinak kellett a röviden védenie, ami után a szöglet keményen vágódott a kapunk előterébe, és a hazaiak támadója hatalmas lendülettel
érkezve nagy gólt fejelt, így három helyett kétgólos előnnyel mentünk a szünetre.

Sok volt a pontatlanság a játékunkban, pedig nagy nyomás alá nem helyeztek minket, ezen javítanunk kellett, mindjárt a második játékrész
legelején Gálhidy nem is találhatott volna pontosabban Jánk elé, aki higgadtan megszerezte második gólját. A hazaiak rettenetesen elfáradtak
a mérkőzés végére, és igyekeztek szépíteni, ez azzal járt, hogy nagy létszámban maradtak elöl egy-egy akciójuk után, így rengeteg
kontralehetőségünk is akadt, szinte hihetetlen, de ezek közül egyet sem sikerült értékesítenünk. Egy könnyű síppal befújt büntetőből még
szépítettek, de a mérkőzést Gálhidy lecsorgó utáni gólja zárta, ami a találatokat illeti.

Összegzés: Mindenképpen a pozitívumok között kell említeni, hogy erősen felforgatott összeállításban is végig
kézben tartottuk a mérkőzést, és az első 10 perc után a csapat jól reagált a taktikai váltásra. A következő héten már a
bajnoki pontokért zajlanak a mérkőzésre. Gratulálok a játékosaimnak!

U16(’08) MLSZ Reg. Közép-Északi Csoport, rájátszás 1-6.hely, 1.forduló - 2023.04.30.10.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző

Budai FC – FC Hatvan 6-1 (3-1)

G: Molnár B. (3), Hegyes N. (2), Dobos A.

Schell (-) – Csiszér /U15/ (8), Kis K./U15/ (7), Kiss Zs.(7) – Majidi (6), Molnár B.(8), Dalos (6), Palotás (6) –

Hegyes N.(7), Gémesi (7), Dobos (7)
Cs.: Tamás (-), Varga (-), Lacza (-), Pálmai (-), Vas /U15/ (-)

Mérkőzéselemzés: A tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését az FC Hatvan csapata ellen kezdtük hazai pályán,
ellenfelünkkel az őszi mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszottunk idegenben.

Már a mérkőzés első 10 percében volt egy gólváltás, először a vendégek tudták kihasználni, hogy nem tudtunk egy előreívelt
labdát letisztázni, és némi szerencsével egy hatvani láb elé került a labda, amiből megszerezték a vezetést. Ezután hamar sikerült
egy kiváló kiugratással helyzetbe hozni Dobost, aki, egalizált. Ezt követően fokozatosan mezőnyfölénybe kerültünk, ellenfelünk
csak saját védelmi vonalában passzolgatott, és hosszú labdákkal próbált támadni, de védőink kiválóan lekoordinálták ezeket a
kísérleteket. Saját játékunkat tudtuk játszani, és a játék az ellenfél térfelén zajlott. Támadóink gyorsaságát kihasználva sikerült
többször is kapussal szemben állnunk, de rendre elhibáztuk ezeket a helyzeteket. A félidő vége előtt Molnár tört be a box-on
belülre, és csak szabálytalanul tudták megállítani, majd a büntetőt ő maga értékesítette hidegvérrel. Nem sokkal később Hegyes
egy kiváló cselt követően 20 méterről pókhálózta ki a hatvaniak kapuját.


A második félidőben továbbra is sikerült fenntartani a nyomást ellenfelünkre, és egyre inkább érződött, hogy eldől a mérkőzés
kimenetele. Cserejátékosaink jól szálltak be a mérkőzésbe, az általuk hozott lendület további három gólt eredményezett. A 74.
percben beállt a 6-1-es végeredmény, onnantól kezdve pedig mindenki a hármas sípszót várta.

Összegzés: Vegyes érzelmekkel vártam a találkozót, mert a felkészülésünk nem teljesen úgy alakult ahogy azt
terveztem, sok játékosunk hagyott ki heteket betegség, sérülés, és utazások miatt így elég nehézkesen alakultak az
elmúlt hetek edzései a létszámgondok miatt. Emellett négy játékosunk a télen elköszönt tőlünk, vagy abbahagyva,
vagy alacsonyabb szinten folytatva, szintén nem segített rajtunk. A srácok maximálisan igyekeztek a mai mérkőzésen
azt a játékot mutatni, és olyan felfogásban játszani, amit elvárok, és ennek meg is lett az eredménye. Védekezésünk
stabil volt, kapusunknak szinte semmi dolga nem volt. Elől jól alakítottuk ki a helyzeteinket, azonban a hiányérzetem
van, ugyanis három gól szerintem bennünk maradt. Szélső játékunk nem igazán volt ma veszélyes, de tengelyben
támadóinkat nagyon jól tudtuk helyzetekben hozni. Remélem ez a siker elindítja a jó úton a fiúkat, és az edzéseken is
hasonló létszámban, és mentalitásban tudunk dolgozni a következő hetekben. Gratulálok a srácoknak a sikeres
szezonnyitáshoz, és köszönjük az U15-ös játékosoknak a segítségét!

U14(’10) MLSZ Reg. Észak-Közép Csoport, rájátszás 1-6.hely, 1.forduló - 2023.04.30.10.00 óra
XII. Csörsz u.2-10., Dr. Koltai Jenő Sportközpont - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 68 néző

Hegyvidék UFC (Gerrzo Kft.) - Budai FC 5-5 (4-3)

G: Hendrich (3), Polauf (2)

Horváth L. – Pallós, Nagy-Zsoldos, Mezey, Makkai – Kaicsovits B., Nagymáté J., Módos Zs.–

Polauf, Buzgó Zs./U13/, Hendrich

Cs: Fodor, Nyírő, Vállai, Horváth Á.

Mérkőzéselemzés: Első tavaszi bajnoki mérkőzésünket játszhattuk vasárnap, a bajnokság rájátszásának
1.fordulójában.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hiszen korán kétgólos előnyt tudtunk szerezni, innentől kezdve viszont nem rólunk szólt a mérkőzés.
Egyrészt az ellenfél támadójáról, aki biológiailag igencsak előrehaladott állapotban van, és kapusunk Horváth Levente csatájáról. Ha Levi
nem véd úgy amilyen ihletett formában sikerült ma, akkor nagyobb gondban lettünk volna a mérkőzés folyamán. Támadásokat nem
nagyon tudtunk építeni, hiszen két-három passz után folyamatosan hibákat követtünk el, akkor is, ha nem volt rajtunk nyomás. Szerencsére a
helyzeteinket ma nagyon jól használtuk ki, a második félidőben rendeztük a sorokat, de a védekezésünkön sürgősen változtatni kell!

Összegzés: Nagyon jó felkészülést tudhatunk magunk mögött, még akkor is ha az utóbbi egy-két hétben „mindenki
is” legalább egyszer beteg lett. Még szombaton éjfélkor is kaptam üzenetet ki miért nem tud ma jönni, plusz volt egy
távozónk is az átigazolási időszakban, erősítésnek számító játékost a téli időszakban igazolni sajnos nem sikerült. Ha
azt nézzük, hogy kétgólos előnyt tudtunk a magunkénak öt perc után, akkor azt kéne mondanom, hogy elégedetlen
vagyok.

Ha pedig azt veszem figyelembe, hogy melyik csapat focizott, és hogyan sikerült az utolsó hetünk, akkor azt kell mondanom, hogy elégedettek lehetünk a döntetlennel, annak ellenére, hogy mi vezettünk két góllal a mérkőzés elején, majd a végén nekünk volt „mérkőzés labdánk” a meccs megnyeréséhez.

A csapatnak összességében
gratuláltam, amiatt a tartás miatt, amit tanúsítottak a fiúk a mérkőzés folyamán. Végig győzelemre játszva, nem
szétesve, jó mentalitással beleállva a párharcokba, illetve annak a jó pár kiemelkedő teljesítménynek is, ami ma
nagyon kellett ehhez a döntetlenhez.

U13(’11/’12) Pokorny József Emléktorna, utánpótlás teremtorna - 2024.02.25. 11:00 óra
II. Szabadság út 23., Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium - 40x20m-es, fedett terempályák, 3x2 m-es
kapuk, 1+4 fő ; 1x17 perc, 69 néző

A tornán résztvevő keret: Kovach Benjámin, Molnár Bálint, Érsek-Obádovics Miksa, Lovas Levente, Záboji Vince,
Barna Károly, Gyarmati Dominik, Trossen William, Gross Ábris, Andrási Miklós.

Csoportmérkőzések “B” csoport:

Budai FC - Mészöly FS 1-4
G: Lovas L.

Budai FC - Soroksár SC 0-1
G: -

Budai FC – Kelen SC “Fehér” 2-2
G: Trossen, Barna

UTE – Budai FC 1-1
G: Trossen.

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 7.hely 4 - 2 2 4-8

A torna két öt csapatos csoporttal indult, ahonnan a két csoport első két helyezettje jutott tovább a legjobb négy közé.

Remek körülmények között zajlottak a mérkőzések, és szerencsére jó csapatokkal találtuk szemben magunkat. Sajnos
a csoportból nem jutottunk tovább, de így is négy hasznos mérkőzésen vagyunk túl.
Az első meccsen ellenfelünk sokkal nagyobb játékerőt képviselt, mint mi, de sokáig szoros mérkőzés volt. Megérdemelten nyert a
Mészöly csapata, nem igazán volt esélyünk a pontszerzésre.

A következő találkozón már nagyobb reményekkel futottunk ki a pályára, de sajnos a félelem, és a fegyelmezetlenség jellemezte
ezen a meccsen a csapatot.

A harmadik összecsapáson próbáltunk változtatni a mentalitásunkon, és ez sikerült is. Jobban játszottunk, de sajnos a két gyorsan
bekapott gólra “csak” kettővel tudtunk válaszolni.

Az utolsó mérkőzésen játszottunk a legjobban, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezekből mindössze egyet sikerült góllal befejezni.

Összességében, az első két meccs a mentalitást nézve csalódást keltő volt, de mindkét meccsen a jobb, és fizikálisan
erősebb csapat nyert. A harmadik, és negyedik meccsen már összekapta magát a csapat, és tisztességesen helyt
álltunk, és a játékunk is sokat javult. Két hét múlva kezdődik a bajnokság, azt gondolom megfelelően felkészültünk,
és sokat fejlődött a csapat.

U12(’12/’13) Pokorny József Emléktorna, utánpótlás teremtorna - 2024.02.24. 8:30 óra
II. Szabadság út 23., Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium - 40x20m-es, fedett terempályák, 3x2 m-es
kapuk, 1+4 fő ; 1x17 perc, 50 néző

A tornán résztvevő keret: Erős Ádám, Nyerges Bánk, Lovas Levente, Szilágyi Áron, Aleksa Nenadic, Szakács
Huba, Záboji Vince, Füredi Levente, Petrik Dávid

Csoportmérkőzések:

Budai FC – Pénzügyőr SE 3-2
G: Szilágyi, Lovas, Nenadic

Budai FC – Hidegkúti SC “Zöld” 1-2
G: Lovas L.

Budai F C– Hidegkúti SC “szürke” 3-1
G: Füredi, Szakács, Szilágyi Á.

Elődöntő:

Budai FC– Mészöly FS 0-0 büntetőkkel: 2-3
G: -
3. helyért:

Budai FC – Soroksár SC 0-2
G: -

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC: 4.hely 5 2 1 2 7-7

Szombaton került megrendezésre a Pokorny József Emléktorna, amelyet a Hidegkúti SC csapata szervezett. Mivel
futsal szabályok szerint zajlott a torna, ezért sokaknak ez volt az első ilyen mérkőzése, ahol megismerkedhettek a
futsal szabályaival, illetve a futsal labdával is.
Az első mérkőzésen a Pénzügyőr SC csapatával játszottunk, ahol kétgólos hátrányból sikerült megfordítani a mérkőzést, és
győzelemmel kezdeni a tornát.

A második mérkőzést a házigazda Hidegkút “zöld” csapatával játszottuk. Nem játszottunk jól, felvettük ellenfelünk „előreívelős”
stílusát, akik előbb egy büntetőből, majd egy szöglet után megfordították a mérkőzést!
A harmadik mérkőzésen a házigazdák másik csapatával játszottunk, ahol meggyőző játékkal sikerült győzelmet aratni, és ezzel a
második helyen továbbjutni a csoportból.

A döntőbe jutásért a Mészöly FS csapatával játszottunk egy jó kis izgalmas mérkőzést. A rendes játékidőben egyik csapat sem
szerzett gólt, így jöhettek a büntetők, ahol volt két mérkőzés labdánk is a továbbjutáshoz, azonban nem éltünk vele, és a végén a
Mészöly csapata örülhetett.

A bronzmérkőzés közvetlen ezután következett. Sajnos az érzelmeket nem tudták a gyerekek megfelelően kezelni. Ismét nem
játszottunk jól, sok hibát vétettünk, amiket ellenfelünk kihasznált, és teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. Így
nekünk a 4. hely maradt.

Összegezve: Több olyan mérkőzés is volt, amin nem játszottunk jól. Ezeken a mérkőzéseken keveset mozogtunk,
keveset segítettük a labdást, amikor nekünk kellett volna építkezni. Amikor pedig az ellenfél támadott az egyéni
védekezésünk nagyon gyenge volt több játékosunknál is. Amit ebből a tornából tanulni lehet az az, hogy ha lekerül a
csapat a padlóra, mert nem sikerül a továbbjutás, akkor is meg kell tanulni felállni onnan, gyorsabban feldolgozni, és
már a következő mérkőzésre koncentrálni, mert ha ott maradunk, akkor az rányomhatja a következő mérkőzésre is a
bélyegét, ahogy ez történt az utolsó mérkőzésen! Gratulálok a 4. helyezéshez mindenkinek!

U11(’13/’14) OTP-MOL Bozsik U11 Regionális Téli Teremtorna, 3. játéknap – 2024.02.24. 9.30 óra
II. Kolozsvári T. u. 11., Panoráma Sportközpont – fedett, 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő;
1x18 perc, 42 néző

Szombaton délelőtt egyesületünk szervezésében az utolsó téli regionális teremtornára került sor a Panoráma
Sportközpontban.

A tornán résztvevő keret: Frena V., Bencz Gehér Cs., Deák Cs., Tanács A., Hollik I., Nemes A., Sámi Zs.,
Szarka M., Tarcsafalvi M., Orosz K.

Mérkőzések:

Viadukt SE Biatorbágy - Budai FC 2-1
G: Sámi Zs

REAC SI SE - Budai FC 0-4
G: Nemes A, Tarcsafalvi M., Tanács A.

Budai FC – Dunakanyar SE 3-1
G: Hollik I,, Nemes A., Tarcsafalvi M., Tanács A.

Budai FC - Viadukt SE Biatorbágy 3-0
G:Hollik I., Sámi Zs., Frena V.

A torna mérkőzései összesítve: 4 3 - 1 11-3

A tornán külön oklevélben részesült: Frena Vilmos (Agresszív, és harcos támadójátékáért), gratulálunk! ☺
Az első mérkőzésen sajnos nagyon álmosan, és visszafogottan kezdtük. Keveset futottunk, lassan helyezkedtünk, és létszámfölényt sem
voltunk hajlandók kialakítani a labda körül. Vezetésünket a Viadukt kiegyenlítette ,majd az utolsó pillanatban kiharcolta a győzelmet.
A második mérkőzésen már nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki sokkal harcosabb játékkal, és akár több gólt is rúghattunk volna.
A Dunakanyar ellen sokat passzolva valóban szépen játszottunk már, majd az utolsó mérkőzésen pedig sikeresen visszavágtunk a
nyitómérőzésen elszenvedett vereségért.

Összegzés: A saját rendezésű teremtornán szerettünk volna a mérkőzéseket jó játékkal végigjátszani. A kezdés
álmoskásra sikerült, de a második mérkőzéstől kezdve felpörögtek a gyerekekek, és helyenként már látványos
játékkal is csak győzelmeleket értünk el.

Gratulálok a torna második részében nyújtott játékhoz !

U10(’14) 3. felkészülési mérkőzés - 2024.02.22. 17.30 óra
III. Kalap utca 1-3., III. Kerületi TVE Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 6+1 fő, 3x20 perc, 50 néző

III. Kerületi TVE - Budai FC 8-2 (4-0, 2-1, 2-1)

G: Viszt Ze., Nagy B.

A mérkőzésen résztvevő keret: Bencz-Gehér Attila, Lapis Balázs, Csuta Bálint, Viszt Zente, Mészáros Edvárd,
Hajagos Márk, Dóczy Alex, Pfeifer Ádám, Nedelka-Nagy Félix, Seregi Bonifác, Szesztai Áron, Nagy Boldizsár.

Mérkőzéselemzés: Harmadik felkészülési mérkőzését játszhatta U10-es keretünk, ahol egy TK korosztályos csapattal
találkoztunk.

Tíz gól esett a mérkőzésen, nagy iramú játék volt, és új tapasztalatokat gyűjtött a csapat, melyekre lehet építkezni a tavasz
folyamán. Az első harmad kivételével elégedett vagyok a csapattal. Nem szabad megijedni egy ellenféltől sem, bele kell állni a
mérkőzésbe az első perctől kezdve, de ezt a gyerekek meg fogják tanulni idővel. A második, és a harmadik harmadban gólokat
szereztünk, és a játékunk is elfogadható volt.

Összegezve:. Ez a felkészülési mérkőzés remek szintfelmérő volt, és tudtunk olyan játékhelyzetekkel találkozni,
melyekkel egy Bozsik tornán nem szoktunk. Összességében dicséret illeti a csapatot, és gratulálok a remek
csapatmunkához!

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
30. forduló: 2026.05.23 - szombat 17:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. BEH-Szent István
Eredményeink a BEH-Szent István ellen
Hazaiként: 0 nyert 1 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 2 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 II. KERÜLET UFC 27 65
2 MÉSZÖLY FOCISULI 26 60
3 SOROKSÁR SC II. 27 58
4 Rákosmente FC 27 57
5 Kelen SC II. 27 47
6 PESTSZENTIMREI SK 28 46
7 UNIONE FC II. 28 45
8 BEH-Szent István 27 38
9 Budatétény SE 27 32
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 28 30
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 26 27
12 AIRNERGY FC 27 23
13 Nimród SE 27 20
14 MLTC 27 18
15 BUDAI FC 27 15
29. forduló erdeményei
Nimród SE  -  TFSE II. - TENT BUDAPEST2:4
BEH-Szent István  -  II. KERÜLET UFC0:1
AIRNERGY FC  -  BUDAI FC3:0
SOROKSÁR SC II.  -  PESTSZENTIMREI SK3:0
Rákosmente FC  -  MLTC4:2
Kelen SC II.  -  UNIONE FC II.1:1

Facebook